A napokban egy érdekes cikket olvastam a terrorizmusról, mint jelenségről egy külföldi biztonságpolitikával, nemzetbiztonsággal foglalkozó hírportálon. Pontosabban annak régi és új definiciójáról, vagyis arról, miként változik meg a terrorcselekmények elkövetése, módszertana és ez milyen következményekkel jár majd az európai országok és az ott élő emberek, családok számára. Vagyis többmillió mit sem sejtő civilre, nyugat-európai országokban élő, vagy a régiónkból oda utazó családtagjaikra, gyerekeikre, ismerőseikre, rokonaikra. A cikk célja nem a rettegés- és félelemkeltés volt – ahogy nekem sem – sokkal inkább az egyfajta boldogság-kómában tartott európai embereknél a vészharang megkongatása, hátha végre felébrednek és lépéseket tesznek a biztonságosabb mindennapok felé.

MIVEL ÁLLUNK SZEMBEN?

Sokszáz definíció létezik a terrorizmusnak, mint fogalomnak az elmagyarázásra, kisebb eltérésekkel. Viszont alapjaiban mindegyik megegyezik néhány dologban:

  • a terrosrista szervezet élén egy jól ismert terrorista vezér áll
  • a terrorista szervezet hierarchikus felépítésű
  • aktív és alvó sejtekből áll a szervezet, amit a vezetés a megfelelő időben parancsszóra indít “küldetésre”

Ezt még egy átlag hétköznapi ember is érti, ismeri, hiszen számtalan hollywoodi mozifilm dolgozta fel ezt a fajta terrorista hadviselést, több kevesebb hitelességgel. Vagyis az emberek többsége képben van, a hatóságok, a nemzetbiztonság még inkább, mindenki akinek kell. Pohár bor, nem kell hülyeségeken izgulni, mindig mindenki pánikot akar kelteni, tök biztonságban vagyunk. Vagy mégsem?

A cikkben úgy fogalmaznak manifestum terrorizmus, vagyis egy közösségi konszenzus, viselkedés alapján kialakult ideológia, ami egy leírt kiáltványon, kinyilatkoztatáson keresztül terjed az internetes fórumok, közösségi platformok segítségével. Az erős ideológiák fennmaradnak a gyengék eltűnnek és emberek millióihoz jutnak el.
És akkor el is jutottunk ahhoz a ponthoz, ahol feltehetjük a kérdést, mindez miért is változtat a terrorizmus eddig ismert jellegén? Mi ebben az újdonság? Nézzük.

  1. Amennyiben egy terrorista eszme életben tartásához elég egy kiáltvány és az internet, mint közvetítő közeg akkor nem lesz szükség terrorista csoportokra, sejtekre, hierarchikus szervezetre, de ISIS típusú propagandára, toborzásra és radikalizálásra sem. Mindez azt jelenti, hogy nem lesz kit felderíteni, megtámadni és semlegesíteni a hatóságoknak/nemzetbiztonságnak, ráadásul az internetes fórumokon és közösségi oldalakon háborítatlanul terjedhetnek a szélsőséges eszmék, egyfajta amőbaként folyamatosan változva, idomulva az éppen aktuális körülményekhez és társadalmi helyzetekhez.
  2. A ‘régi’ terroszervezetek toborozták tagjaikat, csak az csatlakozhatott aki a kiválasztási kritériumoknak megfelelt. Elsősorban a radikalizálható, magasabb képzettségű, intelligensebb tagokat keresték, mert a beszervezést követően hatékonyabbnak bizonyultak a küldetések előkészítésében, végrehajtásban. Az újkori terrorizmusban nincs többé szervezet, vezetőség akik kiválasztják az újonnan csatlakozó tagokat. Elég ha valaki érzelmileg azonosul az adott eszmével annak kiáltványával, manifesztumával és már benne is van a “csapatban”. Sokszorosára nőhet így a csatlakozók száma és bárki beléphet, nem lesz senkinek kontrollja felette. Magányos farkasok serege.

MIKOR ÉR EURÓPÁBA

Egybehangzó vélemények szerint már itt van Európában, egyenlőre embrionális fázisban. Nem csak az irodalom, vallási eszmék, kulturális prefenciák hívhatnak életre egy-egy terrorista eszmét, a nemrégiben bemutatott JOKER film kapcsán például az FBI amerikában kiadott egy figyelmeztető brosurat, amiben felhívja a lakosság figyelmét a várható “bohócos” támadásokra.

Ha jól belegondolunk mindez azt jelenti, egyszerre sok egymástól független eszme ütheti fel a fejét, sok megfoghatatlan magányos farkas sereggel. Ezek minden bizonnyal egymással is harcolnak majd, de terjeszteni is fogják az igét. Kik békésebb, kik pedig erőszakosabb terrorista eszközökkel. Az biztos hogy a civilek és a lakosság célkeresztbe kerülése elkerülhetetlen.

A kérdés tehát nem az mit teszünk ez a manifesztum terrorizmus ellen mi átlagemberek, családapák, családanyák, hanem inkább az, hogyan készülünk fel rá, milyen óv- és biztonsági intézkedéseket teszünk családunk biztonsága érdekében. Hogy ne válljunk áldozatává. Vajon felismerjük-e, hogy a legrosszabb akár velünk is megtörténhet.