A tegnapi napon Londonban és Hágában történt késelések mellett nem lehet sajnos egy-két híradás után továbblépni. Nem lehet, mert az Európában évekkel ezelőttig szinte ismeretlen késes támadások, az elmúlt időszakban kezdenek a statisztikákban vezető helyre kerülni. Vagyis csak kerülnének, ha a legtöbb európai ország nem abban látná a megoldást, hogy nem beszélünk róla, nem fújjuk fel és akkor nem is fáj. Nincs itt semmi látnivaló.

PEDIG NAGYON IS VAN. Mert Londonban két ember meghalt és most mindenki fellélegezhet aki ezt olvassa, hogy nem ő sétált éppen gyanútlanul a London Bridge-en ahol egy elitélt és próbaidőre bocsátott terrorista éppen egyetemistáknak tartott volna előadást a Fishmorgan’s Hall-ban arról, miként tért jó útra. Vajon kinek meddig tarta a szerencséje? A felállított beton tankcsapdák megakadályozzák, hogy bárki az adventi vásárokban a tömegbe hajtson, de a ruházatban, kabátokban elrejtett késeket nem.

És a probléma gyökere itt van. Az európai országokban letelepedő migránsok – függetlenül attól, hogy menekültek, vagy gazdasági bevándorlók – magukkal hoznak egy olyan problémamegoldási kultúrát, amiben a késnek főszerepe van. Különösen ha egy ország, kontinens nincs rá felkészülve. Míg Európában leginkább akkor fognak kést a kezükbe az emberek, amikor konyhájukban feldolgozzák az argentin steak-et, az iszlám többségű országokban a kés a gyerekortól szerves része az életnek. Azzal nőnek fel. És ezt minél később ismerjük fel annál nagyobb bajban leszünk. London, Hága, Párizs mind az európai kultúra, a történelmünk része. Ahova sokat utazunk családostul. A gyermekeink kiváncsiak a londoni Tower Bridge-re, a párizsi Eiffel Toronyra. Hiába vannak itthon biztonságban, bárki jószívvel elengedné gyermekeit egy európai utazásra bízva abban, hogy velünk ugysem történik semmi? Csak a média túltolja az egészet, elszigetelt esetek. Akinek a családját érinti, annak nem elszigetelt. De akkor már késő.

És mindezt azért fontos leírni a biztonság szempontjából, mert ha egy alapvetően az erőszakos kultúrális közegben élő ember átköltözik Európába és számára a világon a legtermészetesebb, hogy ott hordja kedvenc kését a ruhája alatt, akkor ki mondhatja magát biztonságban? Egy átlag európai család nemhogy megvédeni nem tudja magát egy késes támadás során, de még csak erőfeszítéseket, megelőző lépéseket sem tesz annak elkerülésére, mert nem érzi a veszélyt, hiszen elszigetelt esetek vannak csak és minden rossz mással történik. Struccpolitika.

Aki képzésen, tréningen, katonaságnál, bárhol “dolgozott” már késes technikákkal az pontosan érti miről beszélek. Nem a hollywodi filmek késharcairól, látványos jeleneteiről, ahol 10 késsel támadót is könnyen legyőz a főhős és még pár jó poénra is futja közben. Ez csak film, a valósághoz az égvilágon semmi köze.

Ha késsel támadnak ránk akkor nem védekezésről, hanem túlélésről és sérülés minimalizálásról beszélünk. Váratlan támadás, magas stresszhelyzet, másodpercek. Képzés, tréning nélkül 10 emberből 9 lefagyással, vagy egyfajta pánikreakcióval fog találkozni ha késsel támadnak rá, mert sem technikaliag – de ami még sokkal fontosabb – sem mentálisan nincs rá felkészülve. Innentől a szerencséjében bízhat csak. Londonban 2 áldozatnak nem volt szerencséje! És sajnos a családjának sem.

Lehet pánikkeltéssel megbélyegezni mindenkit, aki tendenciát lát az ilyen támadásokban, szönyeg alá söpörni a problémát, bizni a szeretet erejében ami mindenkit jóságos emberré változtat. De a régi mondás ma is igaz: Békében kell készülni a háborúra! De legalábbis most van itt az ideje, hogy családunkat, gyermekeinket elkezdjük felkészíteni és megtegyük a szükséges elővigyázatossági intézkedéseket. Ez a mai naptól is hónapok, évek. Nem rettegni kell a mindennapoktól, hanem egyfajta tudatos, biztonságot szem előtt tartó mentalitást behozni a család mindennapjaiba. Fel kell ruháznunk a családunkat hatékony önvédelmi képességekkel. A testőr mentalitásával.